2006. április 19.
Megkezdődtek a munkálatok
a Szélmalom zugban

Javában zajlanak a csatornaépítés előkészületei. A kivitelezést közbeszerzésen elnyero tatai cég, az OMS Hungária jelenleg az alvállalkozókkal folytat tárgyalásokat. Ugyanakkor a műszaki előkészítés is folyik. Az első munkálatok a Nyár utca és a Szélmalom zug környékén kezdődtek el. Az utcabontásról minden érintettet időben értesítenek.
Az OMS Hungária 1992-ben alakult 51%-os német tulajdon hányaddal. A többségi tulajdonos egy 1915-ös alapítású elsősorban szennyvíztisztító kapacitások fejlesztésével foglalkozó német vállalat. A magyar leányvállalat, megalakulása óta több mint 2000 km csatornát épített, összesen több mint 64 szennyvízkezelő telepet létesített és helyezett üzembe.
KISS JÁNOS, ügyvezető-igazgató, OMS Hungária Kft.: A cégről még tudni illik, hogy az utóbbi öt éven belül a szennyvíztisztító telepek építésében is és a csatornahálózatok építésében is a közbeszerzési eljárások kimutatásai szerint az első öt cég között vagyunk, akik ilyen munkákkal foglalkoznak. Az árbevételünk öt, hét milliárd évente.
Közbeszerzésen elnyerték a ceglédi beruházás kivitelezését, a feltételek azonban igen szigorúak, de megpróbálnak mindenben megfelelni. Így például annak is, hogy a pályázatban kiírtaknak megfelelően helyi munkavállalókat és vállalkozásokat részesítsenek előnyben.

KISS JÁNOS, ügyvezető-igazgató, OMS Hungária Kft.: Már több mint egy hónapja folynak a tárgyalások. Minden helyi vállalkozónak az igényeit megpróbáljuk figyelembe venni. De hát mi is konkrét keretek között kell gazdálkodjunk, a pénzügyi ütemtervek szerint. Akivel egyezséget tudunk kötni, azokat alkalmazni fogjuk.
Ezzel egy időben a beruházás műszaki előkészítése is folyik, az alapkőletétel pedig április 26-án 14 órakor lesz.
KISS JÁNOS, ügyvezető-igazgató, OMS Hungária Kft.: Most a terv egyeztetések és a feltárások egyeztetése, a közműhálózatok tulajdonosaival folynak, és kisebb földmunkákat is végzünk, úgy tervezzük, hogy május végéig felfejlesztjük a kapacitásunkat egy harminc brigádra és vákuumozás telepítése mellet, elkezdjük a csatornaépítési munkákat a városban.

Jövő év közepéig szeretnék befejezni a munkát és a lakosságnak egy jól működő rendszert akarnak átadni. Ezzel együtt előre is az érintettek, a lakosok megértését kérik az esetleges kellemetlenségekért, amivel egy ekkora beruházás jár. Az ügyvezető hozzátette: mindenkit időben értesítést kapnak, hogy melyik utcát mikor bontják fel és meddig lesz korlátozva az ingatlan megközelíthetősége.










Infovonal: 06 30 636 63 00 (munkanapokon 12-15 óráig).