2006. május 31.
Az első lakossági fórum

Egyelőre még kevesen vannak tisztában a csatornázással kapcsolatos tudnivalókkal ez derült ki azon a lakossági fórumon, amelyet a lassan már egy hónapja tartó csatornázásról tartottak. A szerda délután, a városházán tartott rendezvényen a kivitelező számolt be beruházás menetéről. Kiderült a munka jövő év július közepéig tart, a háztartások csak ez után köthetnek rá.
A kivitelezést egyelőre több minden is hátráltatja, egyrészt az engedélyek egy része lejárt emiatt újabb egyeztetések váltak szükségessé. A közművekkel történő tárgyalás mellett a közútkezelő társaság útfelbontási engedélyei sem állnak rendelkezésre. Emiatt a munka egyelőre csak négy úgynevezett öblözetben folyik, a brigádok száma pedig valamivel még nem érte el a tízet.
SÁROSSI ANDRÁS, kivitelezési és műszaki vezető, OMS HUNGÁRIA Kft.: A felfejlődést és a végleges létszám kiépítését némiképp hátráltatja a közmű-egyeztetések illetve a kht. utakra nincsenek még kivitelezési engedélyek. Ez némiképp a módosított ütemtervet is hátrányosan érinti.
A kivitelezés vezetőjétől megtudtuk előreláthatóan a most tapasztalható csúszás behozható.
SÁROSSI ANDRÁS, kivitelezési és műszaki vezető, OMS HUNGÁRIA Kft.: A szerződéses vállalásunk egy véghatáridőre vonatkozik és itt a pillanatnyi állapotban a szervezési késlekedés egy közbenső csúszást eredményez, de a véghatáridőre nem vonatkozik.
A kivitelezőnek, az OMS Hungária nevű cégnek tehát jövő év július közepéig kell befejeznie a munkát. Addig azok sem kezdhetik el használni a csatornát, akiknek az utcájával végeztek. A jelenlévők kérdéseire a műszaki iroda és a kivitelező cég munkatársa válaszolt. A legtöbb kérdés az ütemezésre vonatkozott, azaz, hogy mikor számíthatnak arra, hogy az ő utcájukban is elkezdik a csatorna fektetését.

forrás: Cegléd Városi Televízió










Infovonal: 06 30 636 63 00 (munkanapokon 12-15 óráig).